A rózsafüzér drasztikusan elmélyítette a kapcsolatomat Istennel – vallja a protestáns fiatal

Share

„Protestáns vagyok, aki az elmúlt egy hónapban rózsafüzért imádkozott. Lángra lobbantotta az imaéletemet” – számolt be a rózsafüzér imával való ismerkedéséről Sarah Giles az Instagramon. A tartalomkészítő fiatal videója rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert a közösségi oldalon.

Vírus módjára terjedt el az interneten Sarah Giles instagram videója, amelyben a katolikus hívek leghatásosabb imádságáról értekezik. A saját magára csak protestánsként hivatkozó fiatal lány posztja alig két hét alatt több mint 11 ezer kedvelést ért el a közösségi oldalon, mintegy 1500 hozzászólás mellett.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Sarah Giles (@sarahthatchristiangirl) által megosztott bejegyzés

 

„Protestáns vagyok, aki az elmúlt egy hónapban rózsafüzért imádkozott. Beszéljünk erről…

Rögtön cáfoljuk is meg az egyik legostobább megjegyzést, amit ezzel kapcsolatban hallottam, hogy ez valami démoni, sátáni, bálványimádásra használt eszköz. Nyilván ez nem igaz, és őszintén szólva, egy kicsit műveletlennek tűnünk, amikor ilyeneket mondunk. Nekem is, amikor még csak ismerkedtem a rózsafüzérrel, előítéleteim voltak a Katolikus Egyházzal szemben. Azt hittem, tudom, miben hisznek, miközben valójában nem tudtam.

Vágj bele nyitott szívvel és nyitott elmével, hagyd, hogy az Úr mondja el neked, amit el akar mondani erről. Járj utána.

Ez egy nagyon-nagyon erőteljes eszköze az imádságnak. Hadd mondjam el, miért… Ezt az eszközt arra használják, hogy Jézus életén, halálán és feltámadásán elmélkedjünk. Arra használják, hogy konkrét titkokon elmélkedjünk – legyen szó a fájdalmas titkokról vagy a dicsőséges titkokról –, hogy odahelyezd magad a helyszínre, hogy azoknak az embereknek a szemén keresztül láss, akik ott voltak, és elmélkedhess ezeken. És ez annyira erőteljes…

Ezen elmélkedni folyamatosan, nap mint nap – az emberek naponta akár többször is elvégzik a rózsafüzért, imádkozzák a rózsafüzért –, ez már önmagában is annyira erőteljes. Ez lángra lobbantotta az imaéletemet, drasztikusan elmélyítette a kapcsolatomat Istennel.

Amikor már két napja magamnál hordtam, miután elkezdtem imádkozni a rózsafüzért, úgy éreztem, mintha fegyver lenne nálam. És nem azért, ami önmagában ez a tárgy, hanem azért, amit Isten tesz rajta keresztül… Ezt ne tévesszük össze. De olyan érzés volt, mint egy fegyver, és még mindig az. És remélem, imádkozom érte, hogy megáldathassam egy pappal. Az nagyon klassz lenne.

Ez annyira erőteljes, és azért kezdtem el imádkozni, mert nyitott szívvel álltam hozzá, hogy: „Nos, miről is szól a rózsafüzér?” Eleinte még a Mária-imákat is kihagytam belőle, mert nem tudtam, hogyan viszonyuljak hozzá.

Arra bátorítalak most, ha még nem jártál sohasem utána, hogy a katolikusok vagy az ortodoxok valójában mit hisznek a rózsafüzérről, nézz utána, mielőtt előítéletekre hallgatnál. És akár próbáld ki magad is nyitott szívvel. Hallgasd meg, mit mond neked az Úr erről…

Ezek az én tapasztalataim egy hónap után. Csak meg akartam osztani veletek. Szeretlek titeket!”


Hozzászólások a bejegyzés üzenőfaláról:

» A rózsafüzér olyan imádság, amely megváltoztatja az életet. Köszönöm a gyönyörű tanúságtételedet! «

» Korábbi protestánsként azt hittem, hogy mindent tudok a rózsafüzérről, de tévedtem. Köszönöm, hogy elég alázatos voltál ahhoz, hogy megtanuld az igazságot arról, mi is valójában a rózsafüzér, és miért imádkozunk vele. «

» Jézus Márián keresztül jött el hozzánk, és mi Márián keresztül juthatunk el Jézushoz. Ő szereti édesanyját, és ha Mária megkéri, hogy segítsen nekünk, akkor megteszi, mert szereti édesanyját. Isten áldjon titeket! «


Sarah Giles tanúságtétele a rózsafüzérről

Sarah Giles – Fotó: Instagram


Sohasem mulasztom el a nap legkegyelemteljesebb találkozását a rózsafüzér elimádkozását. A rózsafüzér a legrövidebb létra a mennyországba.

(Carlo Acutis)


Írta: 1szo.hu

Felhasznált anyagok, fotók: instagram.com/sarahthatchristiangirl

Ez is érdekes lehet...